4 stars!

Time travel and grief are right up my alley. Corina lost her father in World War 3, which is happening in 2026. This war has been ongoing for the past fifteen plus years and Corina's dad Luther has volunteered with the Red Cross since before Corina was born. Luther dies in a POW camp in China and now Corina will never have the chance to really get to know her father. Right?
Well, actually, an old man gives her the chance to get to know her father and Corina jumps on the chance. Suddenly, Corina finds herself alongside her father during pivotal life events. I really enjoyed the journey that the author took the reader on, the emotions that the reader is flooded with as you read and how strong of characters Knite has created.

I no longer have access to this arc due to my old laptop dying, and it's been so many years I no longer have an interest in finding a finished copy.

A borítója tetszett meg annak idején a könyvnek, ezért jelentkeztem érte NetGalley-n. Valamiért mégsem olvastam el akkor. Szeretném újra aktivizálni a profilom, csak nagyon ronda a százalékom, ezért lassacskán a többi könyvnek is nekiesek, amit megkaptam.

Corina nem ismeri az apját. Tizenéve dúl az ázsiai háború, ami lehet, hogy hamarosan harmadik világháborúvá érik. Corina apja vöröskeresztes orvosként szolgálja a hazát, és sosem térhetett haza, már csak holtan. Luther egy hős volt, rengeteg életet mentett meg, csak a saját lánya dühös. Luther temetésén egy furcsa öregember közelíti meg Corinát, és azt kérdezi tőle: meg akarja-e ismerni az apját. A lánynak akkor nincs alkalma válaszolni, de legközelebb igent mond; és ezzel megkezdődik élete legnagyobb kalandja. Huszonöt évvel korábban bukkan fel egy folyóban, és a fiatal Luther Marion karjaiban köt ki.

Corina egy napot tölt el Lutherrel, a fiúnak persze nincs tudomása arról, ki lehet a lány. Másnap hatalmas tűz üt ki a kisvárosban, ahol Luther él, egy csapat részeg fiatal bent ragad egy épületben. Luther és Corina vállalkoznak arra, hogy megmentsék őket. A kaland végén Corina eltűnik, hogy egy újabb időben bukkanjon fel újra, amikor Luther már gyakorló orvos. Luther azt hiszi, megőrült, hogy ennyi év után újra találkozik a rejtélyes lánnyal, aki ráadásul egy napot sem öregedett a tűzvész óta. Ez a napjuk is izgalmasan telik: először Corina egy életveszélyes sebesültet hoz a kórházba, akiért később két fegyveres fickó jön, túszokat is ejtenek. Corina a nap végén másodszor is eltűnik, és nem sokkal az apja halála előtt találkoznak újra, a háborúban. Corina kiszabadít egy csapat hadifoglyot, köztük Luthert is - aki ekkorra tudja, hogy Corina a lánya, aki a jövőből jött. Most sincs idejük nyugodtan megbeszélni az életüket: kínai katonák üldözik őket végig a határig. E három "közös bevetés" lehetővé tette Corinának, hogy igazándiból meg tudja ismerni az apját, és - végső soron - az apja is őt.

Huh, hol is kezdjem? Talán egy örök érvényű közhellyel: ne ítélj könyvet a borítójáról! Ránézésre ez is milyen jónak tűnt, aztán meg szenvedtem, hogy nehogy félbe kelljen hagynom. Nagy volt a kísértés, hogy hagyjam, de az a természetem ellen való lett volna. Fogjuk rá, hogy az alapötlet rendben van, de így is számos sebből vérzik a könyv.

Először is, borzalmasan túl van írva. Cselekménye annyi van, hogy kényelmesen belefért volna harminc-negyven oldalba; a maradék háromszáz sallang, rizsa. Például: Luthert épp fojtogatja a helyi bajkeverő, Corina meg hátulról nézi, hogy milyen póz, mit beszélgetnek, közben elgondolkozik az élet nagy dolgairól. Mennie kéne és odacsapni, de oldalak telnek el, mire végre akcióba lép. (És nem ám belevágja a fejszét a fojtogató vádlijába, nem! Rászól, hogy "hé, engedd el!"... majd jól megvereti magát.) Vagy: a kínai katonák sorba állították a hadifoglyokat, hogy sortüzet eresszenek rájuk, Corina és Luther a bokorban megbújva figyelik a jelenetet. Kellene valami terv, hogy hogyan mentsék meg őket, csak pár pillanatuk van kitalálni. De ők akkor beszélik át az apa-lánya kapcsolatukat.

Másodszor, a fogalmazásmód is szörnyű. Tele van ismétlésekkel, mintha az olvasó valami retardált lenne, akit folyton emlékeztetni kell, hogy Luther orvos, háborús hős, halott, és hogy ő Corina apja. De nemcsak ezen tények ismételgetésével tölti az író a terjedelmet, hanem ennél sokkal szembeötlőbb módszert is alkalmaz (amilyet legutóbb Tillie Cole Ezer csók című könyvében tapasztaltam, és már ott is halálra idegesített):

"Have you ever swung an ax over your shoulder and turned around to face a wall of flames consuming hopes and dreams? Stormed into a cloud of smoke in search of a violent assault in progress? To save the dad you never met growing up - you tossed into the past to meet him in his youth?
(Him. The man who would be a doctor. The man who would be a hero. The man on a mission with a heart of molten gold.)"

"Luther and Corina Marion embrace in a clearing in the woods, in between a war zone and the path to freedom for the blessed few. They hug and cry and whisper joking insults into each other's ears. They hug and cry and apologize for every misunderstanding that has long been held, toxic, between them. They hug and cry and promise to try their best to fix the things they have done wrong, the dumb mistakes they've made, for years on end, regarding one another. They hug and cry and reminisce, as father and daughter, friends and fighters."

Harmadszor: olyan YA könyvet olvasni, ahol az álompasi maga a főszereplő apja, egészen új élmény. Bármikor jókat mosolyogtam volna a kölcsönös ugratásokon, ami bármelyik másik könyvben könnyed flörtölés lett volna; itt inkább zavarba ejtő volt. Most sajnálom, hogy nem olvastam el már évekkel ezelőtt a könyvet, talán akkor még más szemmel néztem volna Lutherre (értsd: ma már nem zavar, ha az illető éppenséggel középkorú apuka, és ezt úgy értem, kifejezetten vonzó, arról nem is beszélve, hogy okos, izmos katona).

Ha valamit a könyv javára lehet írni, az az, hogy nem kiszámítható. Többféleképpen is végződhetett volna a történet; sejtettem, mi lesz a vége, de biztos nem lehettem benne. Eléggé megható volt, majdnem egy könnycseppem is kicsordult. Az első és utolsó alkalom volt, hogy érzelmet váltott ki belőlem a történet (ha az irritált szemforgatást nem számítom bele, amikor huszadjára írta le, hogy "az apám, aki hős, orvos, halott"....). Kapott pozitívakat is a könyv, de szerintem ez messze nem volt élvezhető, nálam sajnos csak két pontot ér.

Köszönöm a könyvet a szerzőnek és a NetGalley-nek!

This book is so relateable for many people in this world, and it's just so sad. It's just, I enjoyed reading it, but it's very solemn at parts.